Éléskamránk Magyarország
Ép testben ép lélek lakozik. Ahhoz azonban, hogy így legyen, bizony egyáltalán nem mindegy, mi mindennel tápláljuk testünket.
Valaha a humuszban oly dúsgazdag termőföldeken létesült kiskertekben, a háztáji gazdaságokban megtermelt zöldségekből, gyümölcsökből, valamint a természetes levegőn tenyésztett háziállatokból készített ételek életerőssé, hosszú életűvé, életalkonyukon is pirospozsgássá tették az embermilliókat. Véteknek tekintették volna, ha nem belőlük és nem saját maguk által készült étkekkel éltek volna mindennapjaikban. Hiszen ki ne hallott volna nagymamáink Rákóczi-túrósáról, Jókai bableveséről, Újházy-tyúkhúsleveséről, erdélyi fatányérosáról, kürtős kalácsáról, székelykáposztájáról, csángó puliszkájáról, vasi-zalai vadpörköltek mellé tálalt dödölléjéről, nem is szólva a Himnuszunkban megénekelt tokaji szőlővesszőkön csepegtetett nektár ízéről? Ráadásul próbáljuk csak elképzelni, hogy e lelküket is megnemesítő, testüket is megerősítő földi étkeket milyen ünnepélyességgel költötték el! Milyen öröm volt egy falusi vasárnapi disznótoros ebéd már a gyermekek számára is! Amikor a frissen kiomló vért hagymás zsírral nekik is kisütötték, miközben a nagy zsíros bödönök lassan megteltek habfehér tiszta zsírral, a spájzban tepertő állt garmadában, a kéményben pedig lógtak a sonkák, kolbászok és sajtok. Vagy mennyire megirigyelhetjük régi megkopott szakácskönyveinket, melyek arról adtak számot, hogy egyféle vadból hányféle étket lehet készíteni! Például Bornemissza Anna 1680-ból való receptgyűjteménye szerint a zöldbékából 5, a vadrécéből 15, a galambból 20, a fácánból 22, a bárányból 28, az őzből 29, a szarvasból 37, a csukából 40, az ökörből 83, bárminemű aprómadárból pedig 17 étket tud elkészíteni egy ház tekintetes gazdasszonya. S ráadásul úgy, hogy a mesterségében avatatlan vendégei még csak ne is sejtsék, mindezek miként, milyen húsféleségekből készültek. Mert akkor még az étkeknek saját alapanyagból saját maguk által történt sütése-főzése alighanem semmi mással nem pótolható örömforrást jelentett. Jelenkorunkkal szemben nem kellett a levesbe- vagy pecsenyébe valókért boltokba járniuk, mert önálló gazdaságuk az égvilágon mindent bőségesen megadott évről évre.
Bizonyára akadnak, nem is kevesen, akik az imént írtakat amolyan meddő nosztalgiázásnak tekintik, mondván, bármennyire is sajnálatos, a régmúltat többé már nem hozhatjuk vissza sohasem. Nos, ha teljesen már talán valóban nem is, azonban megtanulhatjuk belőle, mai lehetőségeinkhez mérten miként próbálhatunk meg mi is viszonylagosan egészségesen élni, megbarátkozva fokozatosan a természetből s a természettel való élés meglévő eszközeivel.
De mit jelentsen ez a gyakorlatban?
Azt, hogy próbáljunk olyan személyeket keresni szűkebb vagy tágabb környezetünkben, akik életkoruk vagy hivatásuk révén közel állnak az anyaföldhöz, a természetes gazdálkodás megannyi módjához, s akikhez ilyetén bizalommal fordulhatunk ebbeli kérdéseinkkel, hogy napfényen érlelt, termőföldön termelt zöldségeket, gyümölcsöket, vagy valódi eleségen tenyészett háziállatokat tudjunk magunk is fogyasztani. Mert ők azok, akik mindenekelőtt fővárosi és vidéki piacainkon, vagy ha vannak, saját boltjaikban szívesen átadnák ebbeli tudásuk színét-javát nemcsak azoknak, akik netán maguk is gazdálkodni szeretnének a jelenben vagy a jövőben, hanem azoknak is, akiknek ez a lehetőség ugyan nem adatott meg s talán nem is fog, de attól még van igényük a természetből s a természettel való élésre azáltal, hogy az ő kezükből jussanak hozzá valódi termékeikhez.
E mentálhigiéniás életszemlélet iránti igény felkeltése különösen is fontos jövőnk zálogai, gyermekeink, s a vállalásukra készülő fiatal családosok szempontjából, hogy hozzászokjanak a nem az áruházakban, hanem az őstermelőktől vagy az azok adalékanyagoktól mentes termékeit forgalmazóktól való vásárlás öröméhez, akik e cél érdekében üzletekben vagy piacokon már kisiskolásoknak is tarthatnának termékismertető foglalkozásokat. Ilyetén emberpalántáink és szüleik szakavatottaktól ismerkedhetnének meg hazai ízeinkkel, a belőlük készíthető ételkülönlegességek előállítási fortélyaival, hozzászoktatva őket élővilágunk, ökológiai erőforrásaink értelmi képességeikhez szabott megismeréséhez. Micsoda kincs származna abból, ha az ilyen boltokban vagy piacokon egyre többen érdeklődnének nagyanyáink konyhaművészete iránt, s kapnának kedvet a kuktáskodáshoz!
Képzeljük hát csak el, mennyire nem múló öröm lenne az óvodások és kisiskolások számára az ilyen termékbemutató foglalkozásokon való részvétel, melyeken egészen közelről ismerkednének meg gyümölcseinkkel, maguk készíthetnének belőlük tálakat, vagy akár segíthetnének alattuk a vevők velük való kiszolgálásában, ezáltal fejlesztve egyben személyiségfejlődésükhöz oly nélkülözhetetlen beszédkészségüket, viselkedéskultúrájukat is.
Egész életüket bearanyozhatnák ezek a foglalkozások, megmutatván nekik, mennyi csoda van egyetlen kicsírázó búzaszemben is, egyszóval mennyire éléskamránk Magyarország. Bízva ennek lehetősége megteremtésében, várjuk Önök közül mindazok jelentkezését, akik, átérezve a fentiek fontosságát, maguk is szívesen vennének részt e termékbemutatókon, vagy ha maguk is őstermelők, tartanának ilyeneket saját tudásukkal és termékeikkel.
Ifj. Tompó László a Hunhír.info főmunkatársa
Készült a STOFY HUNGARY Kft. megbízásából.
